Aktuális
Wing Tsun bemutatók:
2010. szeptember 20. 20:00 Eötvös utca 7.
2010. szeptember 22. 18:30 Radnóti M. Gimnázium
Wing Tsun tréningek:
szerda, péntek 18:00-19:30 Radnóti Miklós Gimnázium (Szeged, Tisza Lajos krt. 6-8.)
hétfő, szerda 20:00-21:30 Eötvös u. 7. (Burger Kinggel szemben, Eldorádó mellett)
Idézetek
"Akit a régiek ügyes harcosnak neveztek, az az, aki nemcsak nyer, de kitűnik azzal, hogy könnyedén nyer." Szun Ce
|
Vélemények

A Szegedi Iskola diákjai a Wing Tsunról, az edzésekről, a csapatról és a mesterükről:
A harcművészetek szeretete már gyerekkoromban kezdődött, bár akkoriban szüleim nem szerették volna ha 'verekedni' tanulok. A középiskolás évek közepétől felhagytam a sporttal, egész mostanáig. Az egyetemi évek alatt nagyon sok, ülős feladatom volt, és keveset mozogtam, ami miatt rosszul éreztem magam. Ekkor gondolkodtam el újra a harcművészeteken. Körbenéztem a Szegeden fellelhető lehetőségek között. Azért választottam a Wing Tsun-t mert a világ legjobb harcművészeti stílusaként emlegetik nagyon sok helyen, és mert nem csak 'verekedni' tanít meg, hanem nevel is. A csapat közvetlensége és az edzések hangulata is megfogott az első próba alkalmával, úgyhogy a keresgélés nem tartott sokáig. Lovag Tamás, 22, programozó
Már régóta szerettem volna elkezdeni sportolni valamit és mindig is érdekelt a kínai harcművészet. Gyerekkoromban sok Kung Fu-s filmet néztem, viszont nem gondoltam volna, hogy egyszer én is kipróbálom. De egy barátom hívására mégis elmentem az első edzésre, ami után eldöntöttem, hogy folytatom, mivel nagyon megtetszett. Nagyon jó hogy nem igényel semmilyen előképzettséget, így bárki elkezdheti, és a csapat is nagyon barátságos, segítőkész. Novák Ferenc, 23, egyetemi hallgató
Amikor csatlakoztam a csapathoz, nem egyedül tettem. Barátommal együtt mentünk az első edzésre, ami elsőnek nagyon érdekesnek tűnt nekem. Eleinte nem jósoltam hosszú távú jövőt magamnak ebben a harcművészetben, mivel nem vagyok az a típusú ember, akinek bármi is egyszerűen menne. De aztán én úgy éreztem, hogy egyre jobban alakulok, fejlődök. Lassan fél éve járok az edzésekre, és büszke vagyok magamra, az edzőmre és a csoporttársaimra, hogy segítették elérni a fejlődésemet. Ami még nagyon tetszik, hogy az edzések mindig jó hangulatban telnek, és mindig lehet kérdezni. Különösen tetszik, hogy a mentalitás, és az edzéseken tanult elveket átvezethetem a hétköznapjaimba. Erősen ajánlom mindenkinek, aki változtatni akar az életvitelén és a mentalitásán. Lajkó Zita, 23, idegenforgalmi szakmenedzser
A Wing Tsunt kortól, nemtől, testi felépítéstől függetlenül egy kis akarattal bárki rövid idő alatt legalább olyan szinten el tudja sajátítani, hogy azzal képes legyen önmagát megvédeni akár még egy nagyobb támadóval szemben is. Emellett hosszabb távon pedig egy olyan harcművészetet ismerhet meg, aminek mögöttes tartalma is van, nem csak az ellenfél legyőzése. Takács László, 23, ellenőr
Milyen az instruktor? Nem tudom, milyen az ideális instruktor, de azt tudom, hogy milyen a mienk. Az első alkalommal feltűnt, mekkora tisztelet övezi. Akkor még nem értettem, miért. Ma már tudom. Kezdő lévén gyakran szorultam segítségre, amit tőle megkaptam. Rámutatott a technikám hibáira, pontosította a mozdulataimat. Megérteti velem, miért fontos a dinamizmus, az egyes technikák ismerete és megfelelő használata. Figyelembe veszi a különbözőséget, buzdít, türelmesen elmagyarázza, megmutatja a gyakorlatot újra és újra, amíg meg nem értjük, amíg nem jó. Nem csupán a gyakorlatra, hanem az elméletre is nagy hangsúlyt fektet. Segítségével, egyéniségével nem csupán egy Kung Fu iskolát vezet, hanem egy kis közösséget épít, ahova minden alkalommal jó lejönni. Juhász Adrienn, 28, tanár
40 fölött is elkezdhető. Szorgalom kell hozzá, és szívós igyekezet. Én 3 éve csinálom,és még sokáig fogom. Dr. B. I., 57, egyetemi adjunktus
Mindamellett, hogy fizikailag és szellemileg is sikerül kellemesen elfáradni, egy igazán remek baráti társaságra találtam. Edzésen kívül is sok időt töltünk együtt. A tréningeken a hangulat is kitűnő. Megtanuljuk tolerálni, ha valaki nehezebben küzdi le saját akadályait; biztatjuk egymást, ha elkeseredik az új feladattól. Bár az edzés végén az erősítés nem mindenki kedvence, de minden ember saját magához képest fejlődik és ez alapelvnek tekinthető. Sz.-né P. Ágnes, 32, tanár
Régóta tervemben volt, hogy önvédelmet tanuljak egyszer. Érdekelt, miként kellene reagálnom hirtelen veszélyhelyzetben. Az egyik Wing Tsun Testvérem ajánlotta ezt a harcművészetet. Nagyon megszerettem a Kung-Fu-t. Sokat tanultam tőle, és ez nem csupán a technikákra vonatkozik. Lelkiekben is sokat kaptam: nyitottabb lettem. Megismertem a határaimat és az akadályaimat; utóbbiakat persze igyekszem legyőzni. Ebben is sokat segít a Wing Tsun. Ezenkívül rátaláltam egy olyan mozgásformára, amit nem hagytam abba rövid idő eltelte után. A Wing Tsun alapelveit a mindennapokban is tudom alkalmazni. És nem utolsó sorban olyan embereket ismerhettem meg a Kung-Fu által, akikkel egyébként nem találkoztam volna. Mindenképpen pozitív változást hozott az életemben a Wing Tsun, sokat köszönhetek ennek a harcművészetnek. Horváth Dóra, 20, magyar szakos egyetemi hallgató
A Wing Tsun a mai kor legnépszerűbb harcművészeti ága, nem is hiába, hiszen egyszerűségében rejlik a gyönyörűsége, mely hihetetlen logikára épül, és nőies kecsességben összpontosul. Nem kell nagy fizikai erő, mégis technikája legyőz még egy nagytermetű férfit is. Ezért űzöm ezt a művészeti ágat közel 3 éve, és még fogom is nagyon-nagyon sokáig. Bakai Bettina, 30, műszaki informatikus |